Amerikában a várható életkor egytized évvel csökkent az elmúlt egy évben, így most 78,6 év. A folyamat már 2014 óta zajlik, a csökkenés összesen 0,3 év volt azóta, ami önmagában nem mondható soknak, de a trend mégiscsak szembe megy az Amerikához hasonló fejlettségű országok szintjével, melyekben már azt számolgatják sokszor, hogy a ma születő gyerekek közül minden hányadik éri meg várhatóan a 100. életévét.
A fő okok között az öngyilkosságok számának megugrását és a kábítószerek, valamint a kábítószer-alapú, de receptre felírható erős fájdalomcsillapítók túladagolását említik, és különösen aggasztónak találják, hogy ezek úgy tudják rontani a statisztikát, hogy közben a szívbetegségekből és a rosszindulatú daganatos betegségekből eredő halálozások száma csökken - írta a portál.
Az Egyesült Államokban 1950-ben még csak 68 év volt a várható élettartam, ez 2010-re majdnem 79 évig emelkedett, ott tetőzött, majd 2014-től indult a csökkenés. Eközben Japánban 84,1 év, Svájcban 83,7 év a várható élettartam, így a két ország az első két helyezett az OECD rangsorában, míg az Egyesült Államok csak a 29. helyen van.
A gyógyszer túladagolás ellen az utóbbi két évben már megpróbáltak hatékonyan fellépni: szigorítják a veszélyes fájdalomcsillapítók felírását, illetőleg olyan gyógyszereket is forgalomba hoznak már, melyek a túladagolás hatásait csökkentik. Az öngyilkossággal kapcsolatban rosszabb a helyzet: ezek száma 3,7 százalékkal nőtt 2017-ben, ráadásul a növekedés trendszerű: már 1999 óta tart.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak