Ron Daniels gratulált, mert a bizottság vizsgálata alapján a CEU sikeresen megfelel az akkreditációs feltételeknek és a tagsági követelményeknek. Szerinte "a CEU a felsőoktatás egyik sikertörténete".
A nyolcfős bizottság meggyőződött eredményességéről. A testület szerint az egyetem bizonyítottan képes arra, hogy diákjait sikeres és tudatos vezetői szerepre készítse fel minden területen.
Elismerték a CEU elkötelezettségét a tanulásközpontú oktatás iránt, ami hozzájárult ahhoz, hogy tavaly a világ 51-100 legjobb egyeteme között szerepelt történelem, filozófia, politikatudomány, szociálpolitika és szociológia tantárgyakban, és a 200 legjobb között közgazdaságtan és jogtudomány területén - írta a portál.
Kapcsolódó
Az egyetem vezetése december elején jelentette be: miután a magyar felsőoktatási törvény módosítása nem teszi lehetővé, hogy 2019. januártól új diákokat vegyenek fel, képzéseik négyötödét Bécsben indítják meg szeptembertől. Budapesten csak a magyar akkreditációval rendelkező programjaik maradnak. A magyar kormány több mint egy éve nem hajlandó aláírni azt az államközi megállapodást, amivel a CEU az utolsó törvényi feltételt is teljesíthetné.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?