"Eddig csak politikai nyilatkozatok voltak, most az lesz az érdekes, hogy jönnie kellene a szakmai résznek: az Oktatási Hivatal hivatalos vizsgálatának; várjuk is ennek megkezdését, amely - a törvény értelmében - január elseje után esedékes" - mondta a portálnak.
Enyedi Zsolt Elismerte ugyan, hogy konkrét határideje a vizsgálat megkezdésének nincs, de szerinte a törvényből logikusan az következik, hogy napokon belül el kell indulnia a vizsgálatnak.
Kapcsolódó
"Ugyanakkor a mai viszonyok között az sem kizárt, hogy vizsgálatot hetekig, hónapokig vagy akár évekig is elhúzzák" - tette hozzá.
Az egyetem költözésével kapcsolatban azt mondta, hogy az évekig el fog tartani.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?