A lengyelek fizetése folyamatosan nő, a munkanélküliség rekordalacsony. Hasonló helyzetben 2008-ban a lengyelek banki megtakarítása évi 20 százalékkal nőtt, ám most csak négy százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest - írta a Rzeczpospolita.
A háttérben az alacsony banki kamatok állhantnak, főként ezek miatt 35,8 milliárd zlotyval esett a betétek értéke. Ez azonban nem azt jelenti, hogy kivonják a pénzt a pénzintézetekből, sokan egyszerűen a folyószámláján hagyják a jövedelmüket. Ha az ezeken levő és a befektetett pénzeket együtt nézzük, akkor kiderül, hogy ha lassan is, de nőttek a banki megtakarítások.
Kapcsolódó
Azért is meglepő ez, mert 2015-ben és 2016-ban még évi 10 százalékos volt a bővülés, s a fizetések emelkedése azóta gyorsult fel. Mindez nem jelenti azt, hogy otthon tartanák a spórolt pénzt a párnacihában. Ez is megfigyelhető ugyan, de nem jelentős, és nem bővülnek úgy a fogyasztásra költött összegek, hogy azt mondhatnánk: megtakarítás helyet elverik a pénzüket az emberek.
Az viszont már magyarázza a zlotyimegtakarítások halvány teljesítményét, hogy a lengyelek az utóbbi időben szívesen vesznek külföldi valutát. A bankokban valutában - elsősorban euróban - tartott összeg értéke 71 milliárd zloty volt 2017-ben, ami egy év alatt közel ötödével bővült. Ennek köszönhetően a háztartások megtakarításaik mintegy 10 százaléka devizában van - a kemény valuta ismét olyan szépen csillog, mint a szocializmus idején.
A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép