A jelöltállítás szeptember 6-án zárult le.
Krisztalina Georgievát az Európai Unió jelölte, és bár nem kapott egységes támogatást, de a szavazatok többségét, 56 százalékát megszerezte, és ezzel a másik aspiráns, a holland Jeroen Dijsselbloem fölé kerekedett - idézi az MTI.
Krisztalina Georgieva jelenleg a Világbank vezérigazgatója. Az IMF élén szeptember 12-ig álló Christine Lagarde azért mondott le, mert az Európai Központi Bank (EKB) elnöki posztjára jelölték.
Az IMF új vezérigazgatóját legkésőbb október 4-éig tervezi megválasztani a tagországokat képviselő kormányzótanács, még azelőtt, hogy október 14-20. között megtartanák az IMF és a Világbank szokásos éves közgyűlését Washingtonban.
Lagarde 2011. július 5-én vette át az IMF irányítását. Ő a szervezet 11. vezérigazgatója és egyben az első női irányítója, akit 2016. július 5-én választottak újra öt évre.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép