Az interneten szervezett, előre be nem jelentett tüntetés részvevői több ízben dulakodásba keveredtek a nagy erőkkel kivonuló csendőrséggel, amikor a rohamosztagosok kiemeltek és elszállítottak több tüntetőt. A román hírügynökség szerint a helybeliek mellett számos környezetvédő szervezet aktivistája volt jelen az ország többi részéről.
A tüntetők veszélyesnek és környezetrombolónak tartják az amerikaiak által alkalmazott technológiát, amelynek keretében homokkal és vegyi anyagokkal kevert vizet sajtolnak nagy nyomáson a kőzetbe, hogy kitermeljék onnan a gázt.
A tüntetők szinte teljesen ledöntötték a 20 ezer négyzetméteres telket körülvevő drótkerítést. A demonstrálók közül többen lefeküdtek az országútra: őket a csendőrök vitték el az úttestről. Egy tüntető kórházba került.
A Digi 24 hírtelevízió kora délután közölte: a Chevron felfüggeszti a tevékenységét a térségben. Az idézett közlemény szerint a cég biztonságos körülmények között és a törvényesség betartásával szeretné folytatni a próbafúrásokat, hogy feltérképezze a palagáz kitermelésének lehetőségét, de ezt a tüntetők jelenléte megakadályozta. A Chevron leszögezte: megszerezte a hivatalos engedélyt a pungesti fúrásokhoz és tevékenysége során minden környezeti előírást betart.
A héten másodszor csaptak össze Pungesti-en a palagáz-kitermelés ellenzői a karhatalommal. A két hónapja ülődemonstrációt folytató helyiek csoportját hétfőn a csendőrök eltávolították a Chevron telkéről és megakadályozták, hogy - korábbi akcióikhoz hasonlóan - lezárják az országutat.
Victor Ponta miniszterelnök akkor gratulált a csendőrségnek, rámutatva, hogy a Chevronnak joga van megvédeni saját telkét. Kifejtette: Románia számára fontos nemzeti érdek az energetikai függetlenség megteremtése, és nem szabad megengedni, hogy mintegy száz "forrófejű" ember tiltakozása megsértse a törvényes előírásokat.
Románia palagáz-tartalékát 660 milliárd köbméterre becsülik, és a román vezetők szerint ennek kitermelésével biztosítható Románia energetikai függetlensége.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott