A tokiói rendőrségi csak arról tájékoztatott, hogy halálos kimenetelű incidens történt a város egyik metróvonalán. Részleteket nem közölt, de a Nippon híradása szerint a japán olimpiai bizottság egyik vezető tisztségviselője, az 52 éves Morija Jaszusi halt meg. Az olimpiai bizottság közölte a Reuters hírügynökséggel, hogy gyűjtik az információkat - írja az MTI-re hivatkozva a 24.hu.
Egyelőre nem tudni, hogy az eset összefüggésbe hozható-e az idei tokiói nyári olimpia megtartása körüli bonyodalmakkal.
A Jomiuri napilap által hétfőn közölt közvélemény-kutatás szerint kevesebb, mint két hónappal a július 23-i megnyitó előtt a japán lakosok csupán ötven százaléka gondolja úgy, hogy megtartják a sporteseményt. A megkérdezettek 26 százaléka szerint nézők nélkül lesz olimpia, és több mint 48 százalékuk szerint ismét törlik. A megkérdezettek zöme úgy gondolja, hogy a sportolók és nézők védelmében hozott intézkedések nem elegendőek. A japán kormány támogatottsága közben mélyponton, 37 százalékon van.
Az olimpiát tavaly kellett volna megtartani, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották. Idén július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, a paralimpia augusztus 24-én kezdődik és szeptember 5-ig tart. A japán kormány már döntött arról, hogy külföldi nézők nem vehetnek részt a játékokon. Az olimpia újabb halasztása további veszteséget okozna az országnak.
Az emberek továbbra is kételkednek abban, hogy meg lehet tartani a olimpiát, megóvva a segédkező önkénteseket, a sportolókat, a tisztségviselőket és a nézőket a Covid-19-től. Ellenzéki képviselők hétfőn a parlamenti vitában keményen bírálták Szuga Josihide miniszterelnököt és kormányainak tagját, amiért az aggodalmak ellenére erőltetik az olimpia megtartását.
Az EU segít
Az Európai Unió 100 millió adag, koronavírus elleni védőoltás exportját engedélyezte május végén Japánba, ezzel is segítve a nyári olimpia megrendezését - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Az EU vezetői és Szuga Josihide japán miniszterelnök által elfogadott nyilatkozat szerint a július 23-án kezdődő olimpia "a globális egység szimbóluma lesz a koronavírus-járvány legyőzésében".Az NHK közszolgálati televízió híradása szerint a kormány által a rendezéshez toborzott negyvenezer tokiói önkéntes közül mintegy 3500-en meghátráltak. Őket hozzá kell adni ahhoz a mintegy tízezer önkénteshez, aki a szervezők szerint már korábban lemondta a részvételt - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Már feni a késeit az ellenség, de Európa tétlenül nézi

Se Ukrajna, se Nyugat-Balkán: két szék közé zuttyanhat az Európai Unió

Nyomás alatt a pedagógusok - Már minden tizedik diákkal gond van

Az őskáosz megérett: miért fontos a tropára ment M1-M0-csomópont ügye?

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

Ártatlan turistákat is elvittek az oroszok a frontra, drámai állapotokról vallott két fogoly
