A 45 éves férfi ugyanis nemrég 10 dollárért vásárolt egy fotót az interneten, amelyről hamar kiderült, hogy kétmillió dollárt érhet - számolt be egy érdekes történetről a Telegraph cike alapján a portál.
A szerencsést ugyanis érdekelte a XIX. század Amerikája, azon belül pedig különösen az akkori törvényen kívüliekről olvasott sokat, így mikor meglátta az eBay-en egy fotót, azonnal felismerte, hogy vélhetően az egyik leghíresebb amerikai bűnözőt, Jesse Jamest ábrázolja.
Miután vette a fotót, azt elküldte Amerikába egy törvényszéki szakértőnek, aki megállapította, hogy Whitingnak igaza volt, a kép értékét pedig 2 millió dollár körül összegre becsülte.
Fotó forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba