Az egyetemi előadást a volt külügyminiszter még szerdán tartotta, de a Harvard Gazette című egyetemi lap közlése nyomán csak csütörtökön került az amerikai sajtónyilvánosságba.
Rex Tillerson tapasztalatai szerint az izraeli tisztségviselőkkel folytatott tárgyalásokon mindig szükség van "egy jó adag szkepticizmusra", és különösen igaz ez szerinte a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel folytatott egyeztetéseken. "Kissé machiavellisztikus" politikusnak minősítette Netanjahut.
A volt külügyminiszter szerint a zsidó állam kormányzata a saját ügye érdekében "nem habozik dezinformálni Washingtont". Ezt többször is megtették az elnökkel, a "mi vagyunk a jó fiúk, a másik fél a rossz"-érvelés technikájával - fogalmazott Tillerson. Azt mondta, hogy a tárgyalások után ő és a munkatársai mindig részletesen ismertették az elnökkel a valós tényeket és fejleményeket, és - fogalmazott - Trump "ekkor megértette, hogy megvezették".
Kapcsolódó
A kormányból 2018 márciusában távozott külügyminiszter - aki korábban az ExxonMobil olajipari óriáscég elnök-vezérigazgatója volt - hangsúlyozta: kifejezetten zavarja őt, ha egy "ilyen szoros és fontos szövetséges így viselkedik".
Tillerson kifejtette, hogy ő személy szerint az úgynevezett "kétállami megoldás", azaz az Izrael melletti palesztin állam létrehozásának híve volt a palesztin-izraeli konfliktus megoldása érdekében. Panaszosan említette, hogy elzárták előle a palesztin-izraeli "dossziét", ezeket az ügyeket Donald Trump a vejére, Jared Kushnerra bízta.
Az izraeli miniszterelnöki hivatal csütörtökön a Twitteren válaszolt az amerikai diplomácia korábbi irányítójának. "Tillerson miniszter úr, a jó fiú tényleg Izrael" - tette közzé a hivatal.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak