A magzatot vizsgálva Zika-vírust találtak az agyi szövetekben, ám nem bukkantak nyomára 13 másik olyan vírusnak, amely szintén mikrokefáliát okozhat - írták tanulmányukban a ljubljanai egyetem klinikai központjának munkatársai.
A fertőzött magzatot egy szlovén nő vetette el terhessége 32. hetében, miután az ultrahangos vizsgálat komoly rendellenességeket mutatott születendő gyermeke agyában. A nő Brazíliában esett teherbe, és a várandósság 13. hetében jelentek meg nála a Zika-láz tünetei. A 14. és a 20. hétben elvégzett magzati ultrahangos vizsgálatok eredményei azonban még rendben voltak, és csak a 29. hétben találtak súlyos rendellenességeket, így a nő az abortusz mellett döntött.
A szlovén szakemberek vizsgálati eredménye rendkívül fontos, mert eddig csak feltételezték a Zika-vírus és a kisfejűség közötti kapcsolatot, de nem erősítették meg. A szlovén kutatók vizsgálata bizonyította, hogy a kórokozó a fertőzött anyából a magzat agyába kerülhet, amelyben tartós károsodást okoz.
A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a döntő bizonyítékhoz további vizsgálatokra van szükség. A kutatócsoport csütörtökön egy ljubljanai sajtótájékoztatón ismerteti az eredményeket.
Brazíliában tavaly október óta több mint négyezer mikrokefáliás csecsemő jött világra. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február elején vészhelyzetet hirdetett az egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti) által terjesztett Zika-vírus miatt. A WHO becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a kórokozó által okozott megbetegedések száma az amerikai kontinensen.
Legolvasottabb
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére