"A szén-dioxid 2015 októberében átlépte a bűvös 400 ppm-es határt" - mondta Mika János éghajlatkutató az rádiónak.
Ez azt jelenti, hogy 1 millió levegő molekulában 400 szén-dioxid molekula található, az érték 2016-ra 403-ra emelkedett. Ilyen mértékű növekedést eddig még soha nem figyeltek meg - hangsúlyozta az egri Esterházy Károly Egyetem tanára.
Kapcsolódó
800 ezer éve volt utoljára ilyen magas légkör szén-dioxid koncentrációja, azt megelőzően pedig talán 2-3 millió évvel. Bár a természetes geológiai változásokat nem érdemes összehasonlítani az emberi tevékenységgel, ugyanis ez utóbbi hatása százszor gyorsabb az előbbinél.
Az emberi károsanyag-kibocsátás ma legalább 70 százalékkal több, mint amit a természet fel tud dolgozni, így nyilvánvaló, hogy növekszik a szén-dioxid koncentráció. Az óceánok és a bioszféra, amelyek képesek a szennyeződés elnyelésére, folyamatosan gyengül - figyelmeztetett a szakértő.
A hatvanas években csupán a kibocsátott szén-dioxid 40 százaléka került a levegőbe, a többi részét elnyelte a természet említett két komponense, ez az arányszám jelenleg 45 százalék.
"A párizsi megállapodást fokozottan be kell tartani, különben nagyon gyors lehet a növekedés, és ebből rengeteg probléma származhat szerte a világon" - hangsúlyozta Mika János.
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Különleges magánkönyvtár érkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre
Pocsék év az olajpiacon, mégsem nyertek szinte semmit az autósok
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor