A lépésre immár negyedik alkalommal került sor, az intézkedés így október 19-ig lesz érvényben - írja az MTI törökországi tudósítója. A javaslatot a miniszterelnöki hivatal nyújtotta be a törvényhozásnak.
A Nemzetbiztonsági Tanács, amely a nap folyamán 6 órán keresztül ülésezett, közleményében azzal indokolta a döntés szükségességét, hogy biztosítani kell a demokrácia védelmében hozott intézkedések folyamatosságát, a jogállamiság elveinek, valamint a polgári és szabadságjogoknak a védelmét.
Kapcsolódó
A helyzet fenntartásáról a hatalomátvételi incidens első évfordulója után két nappal rendelkezett a parlament. Nurettin Canikli miniszterelnök-helyettes felszólalásában rámutatott: a hatalomátvételi incidens óta eltelt egy évben 111 ezer 240 állami alkalmazottat ugyan menesztettek munkaköréből, de a szférában 3 millió 530 ezer 31 ember tovább dolgozik.
Soha nem lesz vége?
A hétvégi megemlékezéseken Recep Tayyip Erdogan államfő már jelezte: a rendkívüli állapotnak ugyanakkor lesz vége, amikor Törökország terrorizmus ellen vívott harcának.
Ankara a puccskísérletért az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatának követőit teszi felelőssé, akiket egyúttal terroristáknak is tekint. A mozgalom tagjai a török vezetés szerint hosszú évek alatt szivárogtak be az államigazgatás szerveibe.
Rendeletekkel kormányoznak
A kormány a rendkívüli állapot értelmében törvényerejű rendeletekkel irányítja az országot. Az igazságügyi minisztérium múlt heti adatai alapján egy év alatt 134 ezer embert őrizetbe vettek, 50 ezret pedig előzetes letartóztatásba helyeztek, többek mellett 7167 katonát, beleértve 169 tábornokot, továbbá 8815 rendőrt, 24 tartományi kormányzót, 2280 bírát és ügyészt, valamint 2431 igazságügyi dolgozót.
Erdogan a múlt hétvégén azt is elmondta, hogy 38 ezer állami alkalmazottat felfüggesztettek hivatalából. Több mint 8 ezer ember ellen elfogatóparancs van érvényben, a rendeleti úton bezárt intézmények, köztük iskolák és médiaorgánumok száma pedig meghaladja az 5 ezret.
Az Európai Unió korábban többször aggodalmát fejezte ki a törökországi tisztogatás mértéke miatt. Az ankarai vezetés hétfőn bizottságot hozott létre a törvényerejű rendeletek következtében a munkakörükből felfüggesztett vagy elbocsátott állami alkalmazottak, illetve a bezárt intézmények panaszainak elbírálására - írta az MTI.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás