A The Telegraph című napilap azt írta pénteken internetes oldalán, hogy a harmadik személy is az orosz katonai hírszerzésnek (GU) dolgozott, és "felderítő missziót" végzett a merénylet előtt. A GU-ügynök feltehetően azért járt Salisburyben, hogy segítsen megtervezni a merényletett, mielőtt két "kollégája" az Egyesült Királyság területére csempészte a vegyi fegyver készítésére alkalmas idegméreg-hatóanyagot.
Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynököt március 4-én sikertelenül próbálták megölni az angliai Salisburyben, a merényletkísérlet miatt a lánya is kórházba került. A brit hatóságok szeptember 5-én Alekszander Petrovot és Ruszlan Bosirovot vádolta meg a bűncselekménnyel, azt állítva, hogy mindketten az orosz katonai hírszerzés fedett ügynökei, és a mérgezéshez novicsok típusú, szovjet fejlesztésű katonai idegmérget használtak.
Brit tisztségviselők arra is egyértelmű célzásokat tettek, hogy a merényletet a legmagasabb szinten rendelhették el Oroszországban. Moszkva visszautasította a vádakat és nehezményezte, hogy az üggyel kapcsolatban London nem fordult jogsegély-kérelemmel Moszkvához, a gyanúsítottak ujjlenyomatait sem szolgáltatta ki az orosz rendvédelmi szerveknek, Szkripalék konzuli láthatását pedig nem engedélyezte. A vádak és viszontvádak nyomán London és Moszkva még tavasszal kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. Hasonló lépések történtek Oroszország és más, Nagy-Britanniával szövetséges és vele szolidáris államok között is.
Júliusban Amesburyben két brit állampolgár, Charlie Rowley és élettársa, Dawn Sturgess is megbetegedett ugyanattól az idegméregtől. Találtak egy parfümös fiolát, amelyen később novicsok nyomait fedezték fel a hatóságok. Rowley felépült, élettársa azonban a kórházban elhunyt.
A Bellingcat nevű, brit tényfeltáró csoport szerdán állt elő azzal, hogy a Ruszlan Bosirov névre kiállított útlevéllel rendelkező gyanúsított valójában Anatolij Csepiga, az orosz katonai hírszerzés egyik legmegbecsültebb fedett műveleti főtisztje, akinek 2014-ben a legmagasabb orosz állami kitüntetést, az Oroszországi Föderáció Hőse címet adományozták. Ezt Moszkvában manipulációnak minősítették.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet