Aggodalomra ad okot a járványhelyzet Szerbiában és a helyzet nagyon súlyos - mondta az RTS-nek Tanja Jovanovic járványügyi szakember, a belgrádi Orvosi Egyetem professzora a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint. A szakember úgy véli, hogy szigorú intézkedéseket kell bevezetni ahhoz, hogy a vírus terjedését megállítsák az országban.
Jovanovic azt mondta, az éttermeket és szórakozóhelyeket 17 óra után be kellene zárni, és csakis a boltokat, gyógyszertárakat, benzinkutakat lenne szabad engedni működni. „Csak papíron vannak szabályaink, de úgy teszünk, mintha azok nem is léteznének. Nincs felügyelőség, amely büntetné az embereket, ha nem tartják be a szabályokat. Ha csak az alap előírásokat betartanánk, drasztikusan alacsonyabb lenne a fertőzésszám”
A szakember szerint a védettségi igazolványok bevezetésével már elkéstünk, most arra van szükség, hogy ellenőrzés alá vonjuk a járványt. „A járvány elérte a negyedik hullám csúcsát. Nagyon sok a fertőzött, sokan vannak kórházban, hatalmasak a sorok a covid-rendelők előtt“, mondta, majd kiemelte, hogy ez most az oltatlanok járványa.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Valamire megint készül a kormány, csütörtökön kiderülnek a részletek
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet