A dél-szerbiai Prolom Banja községben nincs vízvezeték-hálózat, így a háztartások sem jutnak egészséges ivóvízhez, miközben a település tövében lévő gyár az egész világba szállít ki ivóvizet - vette át a helyi sajtó hírét a vajdasági Szabad Magyar Szó. A vízvezeték-hálózatot tavaly novemberben elkezdték ugyan kiépíteni, de húsz nappal később abba is hagyták a rossz terepviszonyok miatt.
A kotrógépek sziklákba ütköztek, így most a munkálatok folytatása bizonytalan. – Szégyen, hogy ez a település Szerbia minden területére szállít vizet, de ugyanúgy Európába és a világ más pontjaira is, miközben nekünk, mindössze néhány kilométerre a gyártól nincs ivóvizünk, sőt még azt is megtiltották, hogy kutat fúrjunk – nyilatkozta egy ezzel kapcsolatos tüntetés szervezője.
Kapcsolódó
Hét évvel ezelőtt, 2015-ben elkezdték egy víztározó kiépítését, 2021 novemberében pedig az ivóvízhálózat kiépítését, de a munkálatokat még abban a hónapban leállították.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit