A Nagyszeben-Szászváros közötti sztrádaszakasz teljes építési költségét is visszafizetheti Románia az Európai Uniónak, ha jövő év végéig nem tudja kijavítani a kivitelezési hibák miatt használhatatlanná vált 12 kilométeres szakaszt és a teljes autópályát átadni a forgalomnak - írta a bukaresti Új Magyar Szó. A Hotnews úgy értesült, a büntetés elérheti a 370 millió eurót. A dél-erdélyi sztráda építései költségeinek 85 százalékát ugyanis vissza nem térítendő uniós támogatásból biztosították.
Az autópálya tavaly novemberben átadott szakaszát teljesen el kell bontani és újjá kell építeni, miután a szakértők megállapították, hogy 8-10 méteres mélységben víz szivárog be a sztráda alá, és ez okozza a felszínen megjelenő repedéseket. A szakértők a pálya 60-as kilométerénél a burkolat és az alapozás teljes elbontását, és a vízelvezetés utáni újraépítését javasolták. A hiba kijavításának már nekiláttak, egyelőre 200 méteres szakaszon hordták el a földet.
Máshol is bajok vannak: a román autópálya-társaság (CNADNR) vezetőségének leváltására szólította fel Iulian Matache szállítási minisztert a Romániai Munkáltatók Országos Szövetsége (UNPR) és a Bihar Megyei Vállalkozók Szövetsége (FPB). Ezt azzal indokolják, hogy Bihar megyében nem folytatódott az észak-erdélyi autópálya építése, a Nagyvárad-Déva országút több szakasza szinte járhatatlan. Ha kérésüknek nem tesznek eleget, országos szintű tiltakozást indítanak el a vállalkozói szövetségek - olvasható a miniszternek és a kormányfőnek címzett, a Maszolhoz is eljuttatott felszólításban.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Bolondos április vár ránk hétvégén
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet