Az idei költségvetés még ki nem hirdetett változata alapján a román büdzsé hiánya meg fogja haladni a GDP három százalékát - idézte a Maszol a független közgazdászokból álló romániai költségvetési tanács elemzését. A testületnek a kabinet január 31-én küldte el a költségvetés tervezetét, ám a parlamentbe már egy másik változatot nyújtott be.
A tanács a módosított büdzsétervről alakította ki a véleményét, amelyből kiderül, hogy a pénzügyminisztérium 2,76 százalékos deficitcélja helyett a szakértők körülbelül 3,5 százalékos hiányra számítanak. Ennek legfőbb okai a szociális kiadások túlméretezése, illetve Románia uniós költségvetési befizetése. Aggodalomra adnak okot a kormány túldimenzionált bevételi várakozásai is.
Kapcsolódó
Például nem tartják reálisnak, hogy idén az áfából 17 százalékkal többet sikerül behajtani, hiszen a tavalyi költségvetésbe betervezett számokat sem sikerült teljesíteni: 2018-ban 1,7 milliárd lejjel kevesebb volt az ebből származó bevétel a betervezettnél.
A tanács emlékeztet arra, hogy bár a 2018-as költségvetés jelentős összegeket írt elő befektetésekre, majd a költségvetési kiigazításokkor ezekből az összegekből folyamatosan elvettek. Nagy a valószínűsége annak, hogy ez idén is így fog történni, ugyanis a tervezetbe foglalt uniós pénzek nagysága túldimenzionált.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin