A megállapodás Petro Porosenko ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök között jött létre Milánóban. A két vezető az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) keretében tárgyalt egymással, többször is. Az AFP francia hírügynökség vasárnapi jelentése szerint Porosenko szombaton este jelentette be az ukrán tévéknek adott interjúban a megállapodást.
"Egyezségre jutottunk. Március 31-ig 385 dollárban rögzítettük az árat" - mondta az ukrán elnök, azonnal hozzátéve, hogy országa valószínűleg külföldi pénzügyi segítségre szorul, hogy ki tudja fizetni orosz gázszámláját. "Különböző lehetőségeink vannak, egyebek közt a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordulhatunk" - mondta Porosenko megjegyezve, hogy november közepére Kijevbe várnak egy IMF-küldöttséget a jelenlegi ukrán hitelprogram módosításainak megvitatására. Porosenko azt is megerősítette, hogy október 21-én Brüsszelben ismét tárgyalnak a gázárról.
Oroszország és Ukrajna ádáz vitába keveredett, miután a Nyugat-barát erők hatalomra jutása után a Gazprom Európában példátlan mértékben megemelte a gáz árát. A Gazprom április eleje óta ezer köbméterenként 485 dollárt követel az ukrán féltől a tavaly decemberben megállapított kedvezményes tarifa, 268,5 dollár helyett. Kijev nem hajlandó elfogadni az áremelést és nem fizet. A Gazprom június 16-án leállította az Ukrajnába irányuló gázexportot, miután a Naftohaz ukrán állami gázvállalat több mint 5,2 milliárd dolláros tartozást halmozott fel a korábbi szállításokért.
A szeptemberi háromoldalú tárgyaláson elfogadott megállapodás alapján a több milliárd dolláros adósságot felhalmozó Kijevnek januárig ki kellene fizetnie 3,1 milliárd dollárt a Gazpromnak, ebből kétmilliárdot október végéig.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép