Olaf Scholz német kancellár pénteken arra kérte Kínát, hogy gyakoroljon befolyást Oroszországra az ukrajnai háború befejezése érdekében. Peking és Berlin egyetért abban: elfogadhatatlan, hogy Oroszország atomfegyverek bevetésével fenyegetőzik - jegyezte meg a német kancellár Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel közös pekingi sajtótájékoztatóján.
A nukleáris fegyverek alkalmazásával Moszkva átlépné azt a határt, amelyet a világ országai együtt húztak meg - folytatta. Scholz szerint Kína nagy jelentőségű ország, és felelős a békéért a világban. A kancellár visszautasította a pekingi útjával kapcsolatos bírálatokat, és aláhúzta: válságos időkben a szokásosnál is fontosabb a párbeszéd.
Eközben Li Ko-csiang azt hangsúlyozta: reméli, hogy mihamarabb vége lesz az ukrajnai háborúnak. - "Nem engedhetjük meg magunknak az erőszak további fokozódását" - mondta a politikus, hozzátéve, hogy a szembenálló feleknek a béketárgyalások újrakezdésére kellene törekedniük.
Scholz óva intette Kínát a katonai beavatkozástól Tajvanon, ugyanakkor megerősítette: Németország az egy Kína elv híve. Ez azonban azt is jelenti, hogy a jelenlegi helyzetet csak békésen, mindkét fél beleegyezésével lehet megváltoztatni - tette hozzá a német kancellár.
Emberi jogok
Scholz most szót emelt az emberi jogok egyetemessége mellett, amelyet az ENSZ összes tagja is elismert. Felszólította továbbá a kínai kormányt, hogy tartsa tiszteletben az emberi jogokat Hszincsiang tartományban is, ahol a világszervezet emberi jogi bizottsága szerint üldözik a muszlim vallású ujgur kisebbséget.
A német vezető Pekingből arra kérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy hosszabbítsa meg a fekete-tengeri ukrán gabonaszállítási megállapodást, amely november 19-én lejár. - "Az éhínség nem válhat fegyverré" - mondta.
Scholz Hszi Csin-ping kínai elnökkel is találkozott. A Kínai Kommunista Párt és az ország élére nemrég újraválasztott Hszi azt közölte a találkozójuk után, hogy könnyű lerombolni a politikai bizalmat, de nehéz újjáépíteni. Éppen ezért Pekingnek és Berlinnek tiszteletben kell tartania egymást és a másik legfontosabb érdekeit. Hszi egyúttal szorosabb együttműködést szorgalmazott a két ország között a nemzetközi kérdésekben a világ békéje és fejlődése érdekében.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ