A háromnapos állami látogatásra Romániába érkező horvát államfőt Klaus Iohannis román elnök ünnepélyes külsőségek közepette fogadta a román elnöki hivatalban és - a demokrácia, valamint a térség biztonsága erősítésében, a két ország baráti kapcsolatának fejlesztésében játszott szerepéért - a Románia Csillaga érdemrenddel tüntette ki.
Grabar-Kitarovic a hivatalos megbeszéléseket követően beszélt arról, hogy Románia és Bulgária már teljesíti a schengeni tagság technikai követelményeit és a tőlük megkövetelt igazságügyi reformokat is végrehajtották, így az Európai Uniónak nem kellene többletfeltételeket támasztania az igazságszolgáltatási monitoring lezárása érdekében. Hozzátette: reméli, hogy hamarosan Horvátország is teljesíteni tudja a belső határellenőrzés nélküli térség műszaki feltételeit és szintén tagja lehet a schengeni térségnek.
Kapcsolódó
Mindez elengedhetetlenül fontos Európa egységes fejlődéséhez, a többsebességes Európa elkerüléséhez. Vendéglátója Románia és Horvátország gazdasági kapcsolatainak javítását szorgalmazta, hozzátéve: a kölcsönös beruházások bővítését szolgálja az a kétoldalú üzletember-fórum is, amelyet a két államfő védnökségével rendeznek kedden Bukarestben.
Iohannis a Három Tenger Kezdeményezés láthatóbbá és hatékonyabbá tétele mellett szállt síkra, rámutatva, hogy az Adriai-, Balti- és Fekete-tenger között fekvő 12 ország együttműködése nem Brüsszel ellen irányul, hanem egy "nagyon is európai" lehetőség a térség infrastrukturális és gazdasági fejlesztésére. (Szlovénia odaszúrt Horvátországnak.)
A Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozójának 2018-ban Románia ad otthont, miután 2016-ban Dubrovnikban, idén pedig Varsóban találkoztak a térség állam- és kormányfői.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás