Matteo Salvini minél nagyobb részvételre buzdította Emilia Romagna régió lakosságát az egy hét múlva esedékes választásokon. Emlékeztetett, hogy hetven év óta először a Liga vezette jobbközépnek lehetősége van megszerezni a tartományt az eddig azt vezető baloldaltól.
Tudom, hogy nem szabad a felmérésekről beszélni, de mi vezetünk, és ezt a választást is megnyerjük - hangoztatta Matteo Salvini a maranellói Enzo Ferrari Múzeummal szomszédos téren, ahol több ezren hallgatták szavait.
Kapcsolódó
A jobboldal vezetője hangsúlyozta, a január 26-i választás másnapján elküldi a "felmondólevelet" a Giuseppe Conte, Luigi Di Maio és Nicola Zingaretti hármas vezette kormánynak - írja az MTI.
A mérsékelt olasz jobbközépet jelképező kék színű pulóverben és a Ferrari tűzpiros sapkájában fellépő Salvinit az 1990-es labdarúgó-vb himnusza, valamint a Győzni fogok című ismert Puccini-ária kísérte. A színpadon felszólalt a tartomány élére pályázó jobboldali jelölt, Lucia Borgonzoni is.
A baloldal egyre jobban fél hatalma elvesztésétől, és ezért kirekesztő, támadó, gyűlöletkeltő magatartással reagál. Ma már nem a jobboldal a nép ellensége, mi állunk a nép mellett - mondta. A választási kampányát ellenző Hering-mozgalomra utalva hangoztatta, hogy a mai baloldaliak a Bella Ciao egykori partizándalt éneklik, miközben a legdrágább óra van a csuklójukon. Úgy vélte, a mezőgazdaságban, gyárakban dolgozókat régen a baloldal képviselte, "amíg az üzemi tanácsokból át nem ültek a bankok igazgató tanácsaiba".
Ma a volt olasz kommunista párt egykori főtitkára, Enrico Berlinguer, sőt Don Camillo és Peppone (a Don Camillo és a tiszteletreméltó Peppone című film két főszereplője) is a Ligára szavazna, "mi vagyunk a jövő, a baloldali Demokrata Párt (PD) a múltban maradt" - jelentette ki Matteo Salvini. Megjegyezte, a baloldal egy dolgot tud "jól" csinálni: újabb és újabb adókat bevezetni. Ha ez így folytatódik, még a balkonok árnyékát is megadóztatják - mondta.
Salvini a baloldali értelmiségnek is üzent: nem az elolvasott könyvek száma számít, hanem az, ki mit olvas: ő a "népek szabadságát" hirdető szerzők olvasását javasolja.
Ami parlamenti mentelmi joga esetleges megvonását illeti, Matteo Salvini kijelentette, állítsák nyugodtan bíróság elé, de "jó nagy bírósági termet szerezzenek, mivel az egész olasz nép velem jön". A felsőház mentelmi bizottságának hétfőn kell döntenie, támogatja-e vagy sem Salvini mentelmi jogának megvonását. Az ügy az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajóját érinti: a volt belügyminiszter tavaly nyáron öt napig nem engedélyezte a hajó fedélzetén az olaszországi partokra érkezett migránsok leszállását, és ezért ügyészségi eljárás indult ellene.
A Matteo Salvini és a jobboldal megállítására született Hering-mozgalom vasárnap Bolognában tart demonstrációt. A kampány utolsó felvonása az emiliai Bibbianóban lesz csütörtökön, ahol Matteo Salvini és a Heringek egyszerre lesznek jelen.
A választások előtti utolsó nyilvános felmérések szerint a PD-nek minimális előnye van a jobboldallal szemben.
Január 26-án a majdnem kétmilliós, déli Calabria tartomány is új elnököt választ. Itt teljes csendben zajlik a kampány, mivel biztosnak tűnik a jobboldali jelölt győzelme. Ezért számít még nagyobb tétnek Emilia Romagna megszerzése.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit