Hangsúlyozta, hogy a jegybank nagy figyelemmel követi a piaci helyzetet, és arra törekszik, hogy ne engedje túlságosan kilengeni a rubel árfolyamát. Ugyanakkor megjegyezte, hogy Oroszországnak tényleg meg kell reformálnia gazdaságát, amelynek teljesítményét jelenleg is alapvetően a költségvetési bevételek több mint felét biztosító kőolaj- és földgázipar határozza meg.
Az elmúlt egy hónapban drasztikusan gyengült az olajárak mozgását követő rubel a dollárhoz és az euróhoz képest is. Csütörtökön ismét a 2014. decemberi mélypontokra esett az orosz fizetőeszköz árfolyama a moszkvai bankközi tőzsdén, ahol egy dollárért több mint 85 rubelt, egy euróért pedig több mint 93 rubelt kértek. Pénteken viszont - az olajárak emelkedését követve - jelentősen erősödött a rubel, így záráshoz közeledve már "csak" 79,19 rubelen (-3,43 rubel) jegyezték a dollárt, az euró pedig 4,27 rubellel 85,72 rubelre gyengült.
El kell felejteni a 100 dollár feletti olajárat
Az orosz jegybank elnöke szerint nem érdemes arra számítani, hogy a kőolaj ára visszatér a korábbi magas szintre. Drágulni fog az olaj, megugorhat az ára, de a néhány évvel ezelőtti, 100 dollár feletti szintet el kell felejteni - mondta Nabiullina, hozzátéve, hogy a külgazdasági konjunktúra új realitásai kihívásokat jelentenek a költségvetési és a monetáris politika elé is.
Új intézkedéscsomag kell
"A jelenlegi új körülmények között nem szabad kizárólag a pénzügyi stabilitásra összpontosítani az erőfeszítéseket, hanem szükség van egy olyan intézkedéscsomagra, amely megteremti a növekedéshez szükséges feltételeket" - hangoztatta.
Az Interfax orosz hírügynökség beszámolója szerint Anton Sziluanov pénzügyminiszter ugyancsak strukturális reformokat szorgalmazott, mondván, hogy azok hiányában lehetetlen a gazdaság gyors talpra állítására és fellendülésére számítani. A pénzügyminisztériumban most készítik elő azokat az intézkedéseket, amelyek révén hozzáigazítják a költségvetést az "új körülményekhez" rövid és hosszú távon.
Az árfolyam tükrözi a szerkezeti válságot
Szergej Sztorcsak pénzügyminiszter-helyettes pénteken tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a rubel árfolyamának alakulása híven tükrözi az orosz gazdaság szerkezeti problémáinak mélységét, elsődlegesen azt, hogy milyen nagy mértékben függ az állam pénzügyi helyzete a kőolaj- és földgázszektortól. Az üzleti életben fontos a stabilitás, amely a rubel árfolyamából hiányzik.
"Nem az abszolút számok a fontosak, hanem a tendenciák, a stabilitás. És ez hiányzik nálunk, a stabilitás" - fogalmazott Sztorcsak.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon