A Napi Gazdaság hétvégi számának a cikke
Az olimpia gazdasági kudarc, London egy teljesen üres zombiváros − a Twitter-bejegyzést nem más írta, mint Nouriel Roubini, a 2008-as pénzügyi válságot megjósoló közgazdász, és bizonyos mértékig igaza is volt a hírügynökségi beszámolók szerint. A játékok első néhány napján valóban visszaestek a mutatók − közölte a londoni vevőforgalmat hetente regisztráló Experian fogyasztáselemző cég −, de később egyértelművé vált, hogy a városon belül nagyok a különbségek. Az olimpiai létesítményeknek helyet adó Kelet-Londonban például 8,3 százalékkal kevesebben keresték fel a boltokat a triatlonverseny napján, mint egy évvel korábban, a belváros West End negyedében viszont − ide tartozik a Piccadilly Circus vagy az üzletekkel zsúfolt Oxford Street is − 13,5 százalékkal többen fordultak meg aznap. (Az Experian vendégszámot mér, vagyis azok is benne vannak, akik csak nézelődni vagy kísérőként mennek be az üzletbe.)
A mintegy 2000 üzletet és 2500 vendéglátóipari egységet felölelő térségben különösen sokan jártak a felső kategóriás boltokban − számolt be a BBC-nek a Walpole brit luxusbrandszövetség igazgatója, Mark Henderson, aki szerint a játékok első hete több mint 13 százalékos forgalomnövekedést hozott a Walpole tagjainál. Ez ugyan megtévesztő lehet − tette hozzá −, hiszen éppen egy éve zavargások dúlták fel Londont, ami nem tett jót az üzletmenetnek, de a luxusmárkák, azon belül a britek, mindenképp jól teljesítettek eddig. A gazdag amerikai, illetve kínai turisták ajándéknak is keresik a drága táskákat, ékszereket, ha már Londonban vannak. Az exkluzív cikkek komoly vevői közé tartoznak az olimpiát szponzoráló cégek vendégei, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai is − tette hozzá a West End egyik promóciós szervezetének illetékese − és várhatóan hozzájuk csatlakoznak a játékok vége felé vagy utána azok a sportolók is, akik shoppingolással is kiegészítik szereplésüket.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről