Herman Van Rompuy erről, a közelgő európai parlamenti választásokkal kapcsolatban beszélt azon a szerdai pozsonyi sajtótájékoztatón, amelyet Robert Fico szlovák kormányfővel közösen tartott, Szlovákia EU-csatlakozásának tizedik évfordulója alkalmából tett látogatása során.
Az ET-elnök megköszönte Robert Ficónak az Ukrajnába irányuló gázszállításról született, hétfőn aláírt megállapodás tető alá hozását. Rámutatott: a megegyezés nélkül az EU-nak fenn kellett volna tartania vagy növelnie kellett volna azt a nyomást, amelyet a helyzet kapcsán Oroszországra gyakorol. Úgy ítélte meg, hogy az évforduló a csatlakozó országok és ennélfogva Szlovákia és az EU közös ünnepe. Rompuy rámutatott: a tíz évvel ezelőtti bővítés "új határokat és új szabadságokat is hozott".
Robert Fico a közös sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy Szlovákia számára sikertörténet az EU-ban töltött évtized. Az ET elnökével folytatott egyeztetésük témái közül kiemelte az ukrán helyzetről folytatott megbeszélésüket. Elmondta: annak során szó esett az Oroszországgal szembeni esetleges szankciókról, valamint arról is, hogy azoknak milyen hatása lehet az európai gazdaságokra.
Rompuy este részt vesz az ország EU-csatlakozásának tizedik évfordulós ünnepségén.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!