A másfél hónapja kormányon lévő, a parlamentben további hat frakció támogatására szoruló jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) megpróbálta elhalasztani a döntést az immár ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) erre irányuló javaslatáról, arra hivatkozva, hogy ki kell kérni erről az új kormány álláspontját, és meg kell vizsgálni a mintegy hatmilliárd lejes többletkiadással járó intézkedés költségvetési fedezetét.
Miután az ügyrendi javaslatot - egyetlen szavazat különbséggel - a többség elvetette, a PNL sem vállalta magára alig néhány hónappal a helyhatósági és parlamenti választások előtt annak kockázatát, hogy szembeszegüljön a - Romániában "gyermekpénzként" emlegetett - támogatás növelésével, annak ellenére, hogy az amúgy is 3,6 százalékos GDP-arányos hiánnyal megtervezett jövő évi költségvetésben ezzel a többletkiadással nem számoltak.
Szerdán valójában megismétlődött az idei állami költségvetés parlamenti vitája során korábban lejátszódott jelenet, csak fordított szereposztással. Akkor a még ellenzékben lévő PNL tett javaslatot a korábbi 84 lejes családi pótlék emelésére, amit a PSD végül a hiánycél 0,21 százalékpontos növelésével épített be a költségvetésbe, a későbbi választási kampányokban pedig már saját "érdemeként" igyekezett hasznosítani.
A családi pótlék újabb megduplázását - és az ezzel kapcsolatos deficitnövekedést - már csak Klaus Iohannis államfő közbelépése akadályozhatja meg, vagy halaszthatja el. Az elnök visszaküldheti megfontolásra a kihirdetésre váró törvényt a parlamentnek, vagy alkotmányossági óvást emelhet ellene.
Szerdán egy másik hasonlóan kínos helyzetet szintén egyetlen szavazattal sikerült kivédenie a képviselőházban a PNL-nek, amikor a PSD egy másik korábbi javaslatával szembesítette a kormánypártot. Miután kormányzásuk idején elfektették a javaslatot, a szociáldemokraták most váratlanul elővették és a szakbizottságban meg is szavazták azt a PNL-es kezdeményezést, hogy Románia további 3 százalékponttal, 16 százalékra csökkentse az általános forgalmi adót.
Az újabb áfa-csökkentés a kormány szerint 5 százalékra emelné az államháztartási hiányt.
A PNL-nek végül sikerült elérnie, hogy a tervezetet visszaküldjék a szakbizottságnak.
Legolvasottabb
Kétmillió forint is ütheti a markát annak, aki még most kapcsol: már csak pár nap maradt
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
A boltok már az árrobbanást készítik elő: a melósok pénztárcája kerül célkeresztbe
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
Irán kegyetlen figyelmeztetést küldött Trumpnak: ha beavatkozik az eseményekbe, elszabadul a pokol
Belgrádba tart Szijjártó Péter, összejön a nagy Mol-üzlet?
Évtizedes rémálom után jöhet a fordulat, megszakadhat a pokoli sorozat?
Figyelem: ha gyanús hívást kap, ezt okvetlenül csekkolni kell, különben mindent bukhat
Hatalmasat emelkedett az áram ára, nem hittek a szemüknek a „bezzegországban”