Rendkívüli állapotot vezettek be pénteken Etiópiában, miután előző nap lemondott posztjáról Hajlemariam Deszalegn kormányfő (képünkön) az elhúzódó belpolitikai válság miatt - írja a hvg.hu az MTI-re hivatkozva.
A döntést a kormányzó Etiópiai Népi Demokratikus Forradalmi Front tanácsa hozta meg pénteki ülésén - jelentette az állami rádió. A közleményből nem derül ki, hogy meddig fog tartani a rendkívüli állapot.
A miniszterelnök lemondását sztrájkhullámok és a még börtönben lévő politikai foglyok szabadon bocsátását követelő tüntetések előzték meg annak ellenére, hogy január eleje óta több mint 6 ezret helyeztek közülük szabadlábra.
A kormányellenes tüntetések az elmúlt hónapokban szinte mindennapossá váltak Oromia és Amhara államokban, később pedig átterjedtek Etiópia egyéb részeire is. Emiatt korábban is több hónapos szükségállapotot vezettek be, később feloldották, majd most ismét elrendeltek.
Képünk forrása: AFP photo/Khaled DESOUKI
Legolvasottabb
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják