"Június 5-én az egyes budapesti politikusok rendkívül téves megjegyzéseket tettek a Kínával kapcsolatos és a kínai-magyar baráti együttműködésről, megtámadták Kína politikai rendszerét és a kínai emberek által függetlenül választott fejlődési utat, valamint Kína és Magyarország kölcsönös tiszteletét, egyenlő bánásmódját" - írta a Kínai Nagykövetség a hvg.hu cikke szerint.
A budapesti kínai nagykövetség szóvivőjének (később módosított) posztja szerint bár Karácsony Gergely főpolgármester beszédében "többször azt mondta, hogy ő nem Kínát vagy a kínai népet célozza, a szavai és viselkedése egyértelműen ideológiai ellentétre és ellenségeskedésre való buzdításnak tűnnek, ha a tényekkel vetjük össze."
Kapcsolódó
A szóvivő úgy vélte, a főpolgármester beszédében elhangzott megjegyzések "támadás a kínai politikai rendszer és kínai nép által függetlenül választott fejlődési út, a Kína és Magyarország közötti kölcsönös tiszteleten, egyenlőségen, kölcsönös előnyökön alapuló baráti együttműködés, valamint a minden ország népei közötti, egymás civilizációjának, kultúrájának és oktatásának kölcsönös megismerése ellen."
A szóvivő a főpolgármester beszédével kapcsolatban azt is írta, hogy szerinte "illetlenség egy másik ország belügyeit kritizálni. Beszédének a 'Tiananmen téri tüntetésekkel', a 'demokráciával' és az 'emberi jogokkal' kapcsolatos egyes tartalmai alaptalanok és Kína megrágalmazása." Illetve egyebek mellett arra is felhívta a figyelmet a posztban, hogy "mint az mindenki számára tudott, Kína az egész emberiség számára fenntartja a béke, a fejlődés, a tisztesség, az igazságosság, a demokrácia és a szabadság közös értékeit”.
A nagykövetség szóvivője a posztjában több tanácsot is ad Karácsony Gergelynek:
- legyen jó polgármester, tegye azt, amit egy főpolgármesternek tennie kell, éljen a budapesti polgárok bizalmával";
- maradjon objektív és racionális, ne hagyja magát elragadtatni "a saját önző érdekeitől vagy ne kezelje 'tuti tanácsként' a hamis információkat", tegyen többet a kínai és a magyar nép barátságának előmozdításáért;
- maradjon úriember, Kínával pedig a jövőben ne viccelődjön.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Központi banki leállás történt: nem érkeztek meg a nyugdíjak?

Új lakhelyet választ XIV. Leó pápa

Pusztító parazita terjed Európában: átszúrja a bőrt, és megtámadja a létfontosságú szerveket

Mégis mi lesz itt nyáron? Katlanná válik Magyarország

Csodaautóval furikázik Macron, csak neki van ilyen az egész világon
Vatikánváros 1: A rendszám marad, de új autóba ül XIV. Leó pápa

Ebből az autóból a magyarok vásárolnának a legszívesebben

Azonnal nézze át az adóbevallását, a NAV szerint hiba lehet benne
