A modern gazdaságnak egyre nagyobb mértékben kell alkalmaznia a legújabb technológiákat és jól fizetett munkahelyeken alapulnia - állapította meg Vlagymir Putyin orosz államfő, aki szerint a következő években ennek szellemében új technológiákat fognak importálni. Az első látásra nyilvánvalónak látszó megállapításra az adott alkalmat, hogy az elnök felkérte Medvegyev miniszterelnököt, számoljon be a kormány 2016-os munkájáról.
A miniszterelnök értékelése nem csupán optimizmussal volt tele, hanem természetesen hangsúlyozta, hogy a sikerek nem kis részben Putyin iránymutatásainak köszönhetők - derült ki a beszélgetéséből, amelyet a Kreml internetes honlapján publikáltak. Putyin megállapította, hogy az erősödő rubel kedvező feltételeket kínál a további gazdaságfejlesztéshez szükséges beruházások finanszírozására.
Kapcsolódó
Az elmúlt év eleje óta a rubel erősödik. Jelenleg egy euróért nagyjából 60 rubelt kell fizetni, míg bő egy évvel ezelőtt, a 2016 februárjában még másfélszer többe került az európai valuta egysége.
Elnök úr, a kormány az orosz gazdaság viszonylag jó értékelését adhatja önnek - biztosította Medvegyev Putyint.
Az ország eltávolodott a fejlődés komplikált forgatókönyveitől, és a legjobb úton halad. 2016-ban az ipari termelés 1,3 százalékkal emelkedett, a mezőgazdaság ötszázalékos növekedést ért el, a munkanélküliség megállt az 5,5 százalékos szinten. Azt hiszem, mindez a hatalom utolsó 15 évben tett erőfeszítéseinek kumulált hatása
- mondta a miniszterelnök.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint