Az 5 áldozat közül 4 felnőtt volt, egyszer pedig az állatok megpróbáltak elhurcolni egy gyereket a család kertjéből. A támadásokban senki sem vesztette életét, de akit megharaptak, annak egy több héten át tartó és igen fájdalmas, veszettség elleni egészségügyi kezelésen kell átesnie - írja a Toronto Sun.
A szülők féltik a gyerekeiket, ugyanis a prérifarkasok hajnalban és reggel aktívak, amikor iskolába kell menni.
A vadvédelmi szakemberek keresik a támadásban részt vevő állatokat, egyet már ki is lőttek.
Az emberek a hibásak
Bár a támadásokat az áldozatok nem provokálták, az emberek az átgondolatlan viselkedésükkel is konfliktusokat generálhatnak a vadvilág és maguk között. Tavaly a vancouveri Stanley Parkban például többen etetni kezdték a coyotokat, aminek az lett a következménye, hogy az állatok már egyáltalán nem féltek az emberektől és el is kezdték megtámadni őket.
Apróság, de ha valaki túl hamar kiteszi a kukáját, vagy eteti a madarakat és a kihulló maguk odavonzzák a prérifarkasok zsákmányállatait, akarva-akaratlanul nem kívánt találkozásokat generál.
A prérifarkas a farkasnál kisebb, de a rókánál nagyobb ragadozó 45-53 centiméteres magassággal és 22 kilogrammos maximális tömeggel. Sokszor vadásznak falkában gyakorlatilag mindenre amit meg tudnak ölni. Egy ember számára a futás esélytelen, mert a prérifakasok 65 kilométer per órás sebességgel is képesek szaladni.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Kilencven százalékos bukó után jött a fordulat – ez lehet az év tőzsdei sztorija

Orbán Viktor szövetségese begurult és fenyeget: azonnal zárják a határokat!

Ledobták az év csalását Magyarországon, a netflixesek tegyenek félre mindent

Hajtóvadászat indult Magyarországon, tömegével kerülnek rendőrkézre az ukrán csalók

Jön a nyár, és vele érkezik a halálos figyelmeztetés

Orbán Viktor: jóhiszemű emberek a magyarok, könnyű kicsalni a pénzünket

Megbolondulhat az autópiac Trump vámjai miatt

Figyelem, hamarosan sokak bankkártyáját lecserélik
