Az amerikai gazdaság nagyon erős és jó helyzetben van, hogy egy szigorúbb monetáris politika mellett is sikeres legyen – mondta Jerome Powell jegybankelnök.
A Fed s várakozásoknak megfelelően 50 bázispontos kamatemelésről döntött, egyben eszközállományának leépítésről döntött.
Kapcsolódó
Powell szerint
Nagyon nehéz előzetesen 60, 90 napra iránymutatást adni, annyi minden történik a világban
Májusban a kamatemelés mellett a Federal Reserve megerősítette, hogy további szigorításokra számíthatnak a piacok.
A Fed üzenetei alapján:
- További, a körülményeknek megfelelő emelésekre lehet készülni
- Június 1-től kezdve a Fed elkezdi leépíteni mérlegét, vagyis eladja a korábban a gazdaság támogatása érdekében felvásárol állampapír-állományát
- A döntéshozó testület az adatok alapján dönt, ennek megfelelően nem zárja ki egy, a mostaninál gyorsabb és erőteljesebb szigorítási pályát sem.
- A csúcsfoglalkoztatás és a 2 százalékos inflációs cél hosszabb távú célként tekinthető.
Powell szerint mindazzal ami most történik, az ukrán háború, a járvány utóhatásai, a kínai lezárások és a fejlett piacokon lévő korlátozások olyan inflációs nyomást helyeznek a világgazdaságra, amit 40 éve senki.
Ennek megfelelően a Fed továbbra is az adatok fényében fogja igazítani pillanatnyi lépéseit.
A munkaerőhiány miatt a bérek gyorsan emelkednek, és ez hozzájárul ahhoz, hogy az infláció az idei év során emelkedett maradjon. Az ING szerint az inflációs értékek az év végéig 4 százalék felett lesznek - írtuk a kamatdöntést megelőző cikkünkben.
Az előzetes spekulációban már benne volt, hogy a Fed egy nagyobb, 75 bázispontos emelést jelent be.
Kérdésre Powell szerint a szigorítás szükségességén túl, a gyorsítás nem volt napirenden, így a következő üléseken is 50 bázispontos emelésekkel lehet számolni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Meglepő karácsonyi húzás az MBH Banktól: minden új számlából segítség lesz
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Újra támad az Ipoly: két határút is eltűnt a víz alatt Nógrádban
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító