A világ minden tájáról foglalnak szállásokat az Airbnb-n Ukrajnában, hogy így segítsék a lakásukat kiadókat. Mindössze két nap alatt 61 ezer vendégéjszakát foglaltak le, a házigazdák pedig nagyon hálásak. Nemcsak a pénzért, de az ismeretlenektől kapott bátorító üzenetekért is – írja a hvg.hu a CNN nyomán.
A 36 éves Volodimir Bondarenko napja nagy részét az ukrán fővárosban, Kijevben lévő lakásában tölti, hozzá több mint tíz foglalás érkezett ma - mondja Bondarenko, aki a pénzt arra fordítja, hogy segítsen a bajba jutott embereken.
Bondarenko szerint bár egyes városokban a bankok zárva vannak, és az Airbnb-fizetések nem biztos, hogy olyan gyorsan érik el a házigazdákat, mint máskor, a pénzügyi segítség megnyugtató a terrorral és bizonytalansággal teli világban. Ugyanilyen fontosak szerinte azok a támogató szavak is, amelyeket a távoli idegenek küldenek.
A CNN cikke szerint az ukrajnai Airbnb házigazdáit a világ minden tájáról elárasztják olyan emberek foglalásai, akik amúgy nem tervezik, hogy el is utaznak most Ukrajna fővárosába. A jelenség egy kreatív közösségimédia-kampány része, amelynek célja pénzhez juttatni az ostromlott ukránokat. Az akció sikeres: két nap alatt 61 ezer éjszakát foglaltak Ukrajnában – ennek felét amerikaiak.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket