Az új orosz elektronikus vízumkiadási rendszer, amely 2021. január 1-jén lép életbe, 52 ország állampolgárainak könnyíti meg a bejutást Oroszországba - derül ki a Moscow Times összefoglalójából. Az orosz költségvetés eddig hétmilliárd dollár veszteséget szenvedett el azért, mert márciusban a járvány miatt lezárták az ország határait. Az új vízumrendszertől az idegenforgalom növekedését és ezzel az ágazat bevételeinek bővülését várják.
Az 52 ország között találhatók az EU tagállamai, Kína, India, Mexikó, Szaúd-Arábia, Törökország és Japán. A e-vízum kiadásánál nem kérdezik, hogy miért akar beutazni Oroszországba a látogató, érkezhet üzleti ügyben, turisztikai céllal, humanitárius okok miatt vagy baráti, illetve rokonlátogatás céljából.
Kapcsolódó
A vízumot igénylőknek vagy az orosz külügyminisztérium weboldalán, vagy egy mobilalkalmazással elérhető kérelmet kell kitölteniük, fel kell tölteniük a fotójukat. valamint az útlevelük beszkennelt másolatát, továbbá le kell perkálniuk 40 dollár (12 ezer forint) ügyintézési díjat. Utóbbi nem vonatkozik a hat évnél fiatalabb gyerekekre. Nincs szükség meghívóra vagy igazolásra arról, hogy a kérelmezőnek van szállása vagy helyjegyfoglalása.
A kérelmeket a hatóság ígérete szerint négy napon belül feldolgozzák. Az elektronikus vízumok hatvan napig leszek érvényesek a kibocsátásuk után és 16 napos oroszországi tartózkodásra jogosítanak fel. Az ország 19 határállomásán lehet belépni velük, köztük az ismert moszkvai, szentpétervári, jekatyerinburgi, kazanyi, krasznodari és novoszibirszki nemzetközi repülőtereken. Az érkezőknek útlevelük mellett fel kell mutatniuk az e-vízum kinyomtatott változatát is.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Gránátot hajítottak egy szépségszalonra, egy gyerek is megsérült
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe