A Kreml országos pályázatot hirdetett képviselőjelölt-aspiránsok jelentkezésére a 2021 őszén esedékes parlamenti választások előtt. A valóságshow-szerű válogatáson akarnak kiválasztani 70-80 kormánypárti indulót - derül ki a Moscow Times cikkéből.
A módszer hasonló ahhoz, ahogy korábban kormányzójelölteket kerestek: egyebek mellett egy hét méter magas szikláról is le kellett ugraniuk a vízbe, illetve hasra kellett feküdniük, majd harci járművek hajtottak át felettük.
Kapcsolódó
A jelölteknek minimum 21 évesnek kell lenniük és maximum 55 évesek lehetnek. A versenyt Vlagyimir Putyin kabinetfőnök-helyettese Szergej Kirijenko indította útjára. Elmondása szerint a jelentkezőknek képzést kínálnak majd az orosz közpolitikai egyetemen, amelynek segítségével profi politikussá válhatnak. Azután saját döntésükön múlik, hogy elindulnak-e a választáson vagy sem.
A verseny ugyan nem a tévéképernyőkön fog zajlani, ám egy internetes felületen szavazhatnak az emberek a favoritjukra. További érdekesség, hogy a jelöltek politikai meggyőződését nem firtatják - árulta el Pavel Bezrucsko, az "Oroszország vezetői" verseny szervezőinek vezetője. Ellenzéki politikusok szerint egy régi "szarságot" vettek elő újra, hogy elkerüljük a kormánypárt teljes szellemi és személyi kiüresedését.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint