Vitalij Klicsko, egykori nehézsúlyú ökölvívó, Kijev polgármestere a közösségi médiában üzent a lakosságnak az orosz invázió megindulása után. Az országot megtámadta az agresszor, a támadások hangját az ukrán fővárosban is hallani lehet. A polgármester szerint a legnagyobb ellenség most a pánik, senki se veszítse el a fejét.
Aki nem a kritikus infrastruktúrák fenntartásával foglalkozik vagy nem életbevágóan fontos, ne hagyja el az otthonát, és készítse össze a zavargások idején szükséges dolgait egy készenléti bőröndbe, ebben legyenek benne az okmányai mindenképpen, hogy szükség esetén gyorsan védett helyre tudjon menekülni.
Kapcsolódó
A lakosságnak kitartást kívánt, a város működését továbbra is biztosítják a hatóságok - közölte Klicsko.
Később a polgármester azt is bejelentette, hogy még a csütörtök hajnali órákban a városi operatív törzs számos határozatot fogadott el, Kijevben statáriumot hirdettek ki.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót