Konasenkov azt mondta, hogy az elmúlt egy nap alatt tíz ukrán vadászgépet, harci helikoptert és hat drónt semmisítettek meg, valamint hogy rakétacsapással megsemmisítettek egy Sz-300-as rakétavédelmi rendszert és egy katonai repülőteret. Tájékoztatása szerint az általa "különleges hadműveletként" emlegetett háború kezdete óta 69 ukrán gép semmisült meg a földön, 24 pedig a levegőben.
A hadijelentésben szerepelt még 111 megsemmisített légvédelmi rakétarendszer, 71 lokátorállomás, 778 harckocsi és páncélozott harcjármű, 77 rakéta-sorozatvető, 279 ágyú és aknavető, 553 különleges jármű és 62 pilóta nélküli repülőgép.
Az ukrán védelmi minisztérium adatait a Hvg.hu idézi, eszerint az orosz invázió kezdete óta több mint 11 ezer orosz katona halt meg Ukrajnában. Jelentésük szerint 285 orosz tankot, 109 tüzérségi rendszert 44 repülőt és 48 helikoptert tettek harcképtelenné.
Emellett azt írták, hogy csak szombaton több mint 650 sérült orosz katonát vittek a Luhanszkban található Brijanka központi kórházába.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok