"A német ipart sokkolta Oroszország agressziója. A lehető leghatározottabban elítéljük az Ukrajna elleni támadást. Felszólítjuk Putyin elnököt, hogy tartsa be a nemzetközi jogot és azonnal szüntesse be a hadműveletet" - mondta Siegfried Russwurm, a BDI ipari lobbi elnöke a WSJ szerint.
Russwurm kijelentette, hogy a német ipar támogatja a Nyugat kemény álláspontját az orosz invázió nyomán, beleértve a kemény gazdasági szankciókat, amelyek a német vállalatoknak árthatnak. Azért is fontos a BDI elhatárolódása Oroszországtól, mert a konfliktus kezdete óta sokan bírálták a német vezetést, hogy nem mer fellépni a Kreml ellen, féltve saját gazdasági érdekeit. Németország energia- és gázszükségletének közel felét, nyersanyagigényének mintegy harmadát az oroszoktól szerzi be.
Kapcsolódó
"Támogatjuk Németország, az EU és a nemzetközi közösség minden döntését és intézkedését, hogy a lehető leggyorsabban és legkövetkezetesebben reagáljanak a nemzetközi jog e súlyos megsértésére. Mindent meg kell tenni most, hogy életeket mentsünk" - mondta Russwurm, aki a válságot "a globális rendben már jó ideje zajló felfordulási folyamat nagyon drámai csúcspontjának" nevezte.
Korábban Olaf Scholz német kancellár is elítélte Putyin elnök háborús parancsát.
Vlagyimir Putyin csütörtök hajnalban rendelt el inváziót Ukrajna ellen. Az Európai Unió, az Egyesült Királyság valamint más szövetségesek sorra jelentik be a gazdasági büntetőintézkedéseket. Szakértők szerint a vita egy pontján Oroszország elvághatja a Nyugat gáz- és olajellátását.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre