Nő a kockázata annak, hogy a nyersolaj ára hordónként 20 dollárra esik, és az alacsony olajárak tovább borzolják az olajexportálók idegeit, mint azt a szakértők korábban gondolták - derül ki az amerikai Goldman Sachs legfrissebb előrejelzéséből. A bank szakértői továbbra is úgy gondolják, hogy hosszabb ideig alacsony áraknak kell érvényesülniük ahhoz, hogy visszaessen az olajkitermelés, ám bizonytalanak abban, hogy ez bekövetkezik-e.
Ha azonban késik a kínálat szűkülése, akkor megvan az esélye annak, hogy a londoni Brent olajszabvány ára a 20 dollár/hordós szintre esik. Az elmúlt években a Brent folyamatosan drágább volt amerikai társánál, a WTI-nél.
A hét végén az előbbi jegyzése hordónként 48 és 49 dollár között ingadozott, míg az utóbbié 45 és 46 dollár között mozgott. Az elmúlt hónapokban óriási árhullámok lepték el az olajpiacot: augusztusban 37,75 dolláron fogott padlót az olajár, amely egy napon belül akár öt százalékkal is változhatott.
Ha minden másképpen lesz...
A Goldman legnegatívabb előrejelzésében szereplő olcsóságot az idézheti elő, hogy a túlkínálat a tárolókapacitások szűkülésével párosul. A bank elemzői úgy számolnak, hogy az olajipar január és augusztus között 240 millió hordóval gyarapította olajtárolóit. Ez azt jelenti, hogy Kínán kívül a világon összese 375 millió hordónyi raktározási lehetőség áll rendelkezésre, amelybe idén szeptember és 2016 vége között 240 millió hordó tartalék halmozódhat fel.
Ha a kalkulált tárolókapacitás a valóságban kisebbnek bizonyul, mint amennyivel a Goldman szakértői számolnak és/vagy ennek feltöltése gyorsabb lezajlik, mint gondolják, akkor a Goldman olajár-előrejelzéseinél lényegesen alacsonyabb érték adódhat - derül ki az elemzők közleményéből.
Kisebb lehet a vártnál
Ez egyben azt is jelenti, hogy a meghökkentő, 20 dolláros előrejelzés nem a normál körülmények teljesülése esetére vonatkozó prognózisuk. Ugyanakkor a különlegesen alacsony ár kialakulásnak valószínűsége nő, főként, hogy várhatóan idén év végéig nem mérséklődik lényegesen a kitermelés.
A Goldman ugyanakkor mérsékelte "átlagos" olajár-előrejelzéseit is. Eszerint a WTI ára egy hónap múlva 38 dollár/hordó, három hónap múlva 42 dollár/hordó, hat hónap múlva 40 dollár/hordó, 12 hónap múlva 45 dollár/hordó lehet. A korábbi prognózisban még 45, 49, 54 és 60 dollárral számoltak ezeken az időtávokon. Az átlagos olajárat 2016-ra hordónként 45 dollárra teszik szemben az 57 dolláros előző jóslatukkal.
Összefoglalva a bank szakemberei úgy látják, hogy az olajpiacon nagyobb a túlkínálat, mint amire számítottak. A felesleg fennmarad 2016-ben is, mivel az OPEC kitermelése tovább bővülhet, a kartellen kívüli nagy termelők pedig nem változtatnak exportjukon. Eközben a kereslet lassabban nőhet a vártnál, részben a kínai gazdaság lassuló növekedése miatt, részben azért, mert az ezzel párosuló importcsökkenés visszahat a Kínába exportáló feltörekvő országok gazdaságára is.
Győztek a szaúdiak?
Az USA energiahivatala azt jósolja, hogy az amerikai olajpala-kitermelés zuhanása miatt 2016-ban két évtizede nem látott mértékben zuhanhat az OPEC-en kívüli országok olajkitermelése. Ez a kör napi félmillió hordóval, 57,7 millió hordóra csökkentheti exportkínálatát - idézi az IEA adatait a Bloomerg. Mielőtt azonban ebből áremelkedésre következtetnénk, a hivatal szakértői megjegyzik, hogy jön az iráni olaj. A szankciók visszavétele nyomán megindulhat a perzsa ország olajkivitele, ami kompenzálja az előbbi csökkenést. Ezzel együtt úgy tűnik, beválik Szaúd-Arábia taktikája a versenytársak kiiktatására. A sivatagi királyság az elmúlt bő egy évben azért nem csökkentette exportját, hogy az emiatt alacsonyan maradó olajárak kiszelektálják a piacról a drágán termelő cégeket, elsősorban az USA olajpala-vállalatait.Legolvasottabb
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Nordmann-láz: ezért kerül egyre többe a karácsonyfa
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Megvan az ítélet: fél évszázadnyi börtönt kapott az iskolai késelő
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná