Az AFP szerint a banda Orbán Viktor lányát is megtámadta 2017 novemberében útban Párizs felé - közölte az MTI hírét az mno.hu. (A Le Parisien cikke szerint Orbán Ráhelt fosztották ki.)
A 15 és 21 év közötti fiatalokból álló tolvajbandát március 5-én állították elő a francia főváros közelében - mondták el a francia hírügynökség forrásai. A gyanúsítottak a feltételezések alapján nyolcvannyolc támadást követhettek el 2017 januárja és 2018 márciusa között. Célpontjaik azok a turisták voltak, akik taxival közlekedtek a repülőtér és Párizs között, vagy külföldi rendszámú autóval utaztak - részletezte egy bennfentes, megerősítve a Le Parisien című francia napilap értesülését.
Kapcsolódó
A tolvajbanda bejáratott módszerrel rendelkezett: tagjai odasétáltak a dugóban várakozó autókhoz, szemügyre vették az utasteret, elöl hagyott csomagok után kutatva, majd egy erre a célra kialakított, hegyes kővel betörték az egyik ablakot, és zsákmányukkal elrohantak.
Több bűnözőt a köveken hagyott dns-mintáknak köszönhetően sikerült elfogni, másokat telefonbeszélgetéseik, a kirabolt autón található nyomok vagy szemtanúk lepleztek le - árulta el a forrás. Hatan már ismertek voltak a hatóságok előtt hasonló bűncselekmények miatt.
A kép illusztráció, forrás: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Kukázhatja a Google-t, nem lesz a barátja többé

Csúcstechnológia jöhet a magyar kórházakba

Összeomlott a Szuezi-csatorna, kénytelenek árat csökkenteni
