Daul megvédte a márciusi döntésüket, amikor végül csak felfüggesztették a Fidesz tagságát a pártcsaládon belül. Az is elmondta, hogy még a novemberi pártkongresszus előtt döntenek a Fidesz sorsáról.
A márciusi megállapodás értelmében a Fidesznek meg különböző feltételeknek kell megfelelni, amelyek megegyeznek a Néppárt értékeivel. Daul ezzel kapcsolatban mondta, hogy "ha Orbán folytatja azt, amit az elmúlt napokban, akkor kizárjuk a pártcsaládból, vagy ő maga lép ki, ez csak rajta múlik".
Kapcsolódó
Orbán nem jó irányba halad, amiért nem támogatja Manfred Weber elnökjelölését az Európai Bizottság élére, bár megjegyezte, hogy Orbán már Jean-Claude Junckert sem támogatta 2014-ben - olvasható a portálon.
Legolvasottabb
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Leállt az M3-as metró
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
„Az emberek kora egy rémálom, amelynek most véget vetünk”! Új őrület hódít a közösségi médiában!
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom