A lengyel kormány által augusztus végén jóváhagyott, jelenleg még a szenátusi szavazásra, majd az államfő aláírására váró jogszabályt a 460 fős szejmben a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) 220 jelenlévő képviselője, valamint 9 független honatya támogatta. Nemmel szavaztak az ellenzéki tömörülések tagjai, összesen 197 képviselő.
Az önkéntes foglalkoztatói tőkeprogram (lengyel elnevezése munkavállalói tőkeprogram, PPK) keretében a munkavállalók a bruttó fizetésük 2-4 százalékát fizetnék be egyéni számlájukra. A minimálbér 1,2-szeresénél alacsonyabb kereset esetében a befizetés 0,5 és 2 százalék között mozogna.
A munkáltatók az alkalmazottak számláira havonta a fizetésük 1,5-4 százalékának megfelelő összeget folyósítanák.
Az állami költségvetésből pedig minden egyes munkavállaló után 200 zloty (mintegy 15 ezer forint) kezdeti hozzájárulást és 240 zloty (mintegy 18 ezer forint) éves támogatást fizetnének ki. Tíz év alatt a lengyel állam 35-40 milliárd zlotyval (mintegy 2,6-3 ezermilliárd forinttal) járulna hozzá a PPK-hoz.
A programba bekerülő pénzt a munkáltatók a megfelelő engedélyekkel rendelkező, a lengyel tőkepiacon legalább három éve működő befektetési alapokra bízzák majd. Bejelentések szerint a megspórolt pénzt magánvagyonnak tekintik majd és örökölhető lesz.
A PPK-ban való részvételre a 19 és 55 év közötti munkavállalók jogosultak, mintegy 11 millió ember. Becslések szerint ténylegesen 8,5 millióan élnek majd a lehetőséggel. A csatlakozás automatikus, a rendszerből való kilépés bármikor lehetséges. A munkavállalónak ez esetben vissza kell téríteni a számlájára folyósított állami támogatást és a foglalkoztatói hozzájárulás 30 százalékát, valamint be kell fizetnie a megfelelő jövedelemadót.
A 60 éves életkor (a nyugdíjkor) elérése után adómentesen igényelni lehet a félretett összeg 25 százalékát, a maradék 75 százalékot pedig 10 év alatt folyósítják. Az összeg egészének kifizetése esetén annak 75 százalékát megadóztatják.
A PPK-ról szóló törvény 2019 januárjában lépne életbe, érvényesítése fokozatos lesz: az előírások a jövő év júliusától a több mint 250 dolgozót alkalmazó vállalatokra vonatkoznak majd, a kis cégeket 2020 júliusától kötelezik a rendszer bevezetésére, a közigazgatási szféra dolgozóit pedig 2021 januárjától vonják be.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
