A dán kormány bejelentette, hogy ipari partnerséget kíván létrehozni azzal a céllal, hogy a tapasztalt és idősebb dolgozókat a munkaerőpiacon maradásra ösztönözze.
Dániában - és persze nem csak ott - munkaerőhiány tapasztalható a várható élettartam növekedése és a születések számának csökkenése miatt.
A kormány megjegyzik, hogy bár az idősebbek foglalkoztatottsága az elmúlt 30 évben növekedett, elmarad a norvég és a svéd foglalkoztatási szinttől - olvasható a portálon.
Aki idős, az nem kell
A Ballisager munkaerő-közvetítő ügynökség tanulmánya szerint az idősebbeket életkoruk miatt nem veszik fel, és körülbelül minden ötödik munkáltatóra jellemző ez a hozzáállás.
A partnerség keretében a kormány aktívan hozzájárul ahhoz, hogy az idősebb dolgozókat megtartsák, akik meg szükséges, azt visszavezessék a munka világába. Ehhez persze a munkahelyi kultúrának is változnia kell.
Peter Hummelgaard dán foglalkoztatási miniszter szerint kormánya már eddig is sokat tett azért, hogy megszüntesse az életkor szerinti megkülönböztetést, és vonzóbbá tegye az idősek számára, hogy hosszabb ideig maradjanak a munkaerőpiacon, de egyedül (mármint a kormány) nem tudja egyedül megoldani a problémát.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet