A jelenlegi állás szerint a folyó negyedévben folytatódik a gazdasági növekedés, de a korábban vártnál lényegesen lassúbb ütemben - írták a havi jelentés októberi számában az MTI szerint, hozzátéve, hogy a gazdaság teljesítménye az év végére még mintegy 5 százalékkal marad majd el a krízis előtti szinttől.
A legnagyobb európai nemzetgazdaság, a német bruttó hazai terméke 9,7 százalékkal esett vissza a második negyedévben az előző negyedévihez képest, ami a negyedéves GDP-adatok nyilvántartásának 1970-es németországi kezdete óta a legnagyobb volt a Destatis adatai szerint. A harmadik negyedévi GDP adatokat pénteken, október 30-án teszi közzé a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
A Bundesbank becslése szerint a július-szeptemberi negyedévben a német gazdaság mintegy a felét szerezte már vissza az év első felében elveszített bruttó hazai terméknek.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező