A munkavállalók csaknem fele, 48 százaléka átállna részmunkaidőre, ha a munkáltatója ezt lehetővé tenné számára, 56 százalékuk pedig azonnal felmondana, ha nem függene anyagilag a munkájától.
A koronavírus-járvány kezdete előtt még 41 százalék mondta azt, hogy inkább abbahagyná a munkát, ha elegendő anyagi forrással rendelkezne - idézte a felmérés eredményét az MTI.
A felmérés szerint a munkához való kötődés csökken, különösen a fiatal munkavállalók körében: a 25 év alattiak 58 százaléka mondta, hogy nem tudja elképzelni az életét munka nélkül - 2020-ban ez az arány még mindig 69 százalék volt.
A megkérdezettek több mint háromnegyede szívesen venné a négynapos munkahét bevezetését saját vállalatánál, de a nagy többségében persze csak teljes fizetés mellett.
Mind a felmérés készítésére megbízást adó HDI, mind a szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) a munka világában bekövetkezett gyors változások bizonyítékának tekinti a tanulmányt: "nem meglepő, hogy a vállalatok igényei, valamint a munkavállalók elvárásai a munkával és a mindennapi élettel kapcsolatban gyorsan változnak" - mondta Torsten Withake, a BA észak-rajna-vesztfáliai regionális irodájának vezetője.
Christopher Lehmann, a HDI Németország vezérigazgatója rámutatott, hogy a felmérés szerint különösen a fiatal munkavállalók igyekeznek "nagyobb szabadságra" szert tenni a munkahelyükön.
A munkavállalók elvárásai nincsenek összhangban a munkaerőpiac igényeivel. A foglalkoztatáskutató intézet (Institut für Arbeitsmarkt- und Berufsforschung, IAB) adatai szerint az idei második negyedévben 1,9 millió üres álláshely volt Németországban, több, mint a felmérések kezdete óta bármikor. Különösen a kórházakban és az ápolási intézményekben szűkös a munkaerő-helyzet, de sok más területen is szakmunkáshiány van, és az IT-ágazat is sok üres álláshelyről számol be.
A közvélemény-kutató intézet júniusban és júliusban készítette a felmérést csaknem négyezer 15 évesnél idősebb munkavállaló megkérdezésével.
![HR-konferencia 2022](/assets.local/brand.jpg)
HR-konferencia 2022
A cikk témájával bővebben foglalkozik az október 4-ei HR-vezetők Országos Konferenciája.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)