A tárca közlése a kormány azon döntése rendkívüli kivétel volt, amelynek értelmében menekültek ezreit fogadták be Magyarországról, "és az nem helyezi hatályon kívül a dublini szabályokat". A dublini egyezmény szerint a menedékkérőket abban a tagállamban kell regisztrálni, amelyben beléptek az Európai Unió területére.
A belügyminisztérium emellett arra figyelmeztetett, hogy a "Németország által az utóbbi hetekben és hónapokban tanúsított óriási segítő szándékot nem kellene túlfeszíteni". Németországban a szövetségi rendőrség becslése szerint 17 ezerre emelkedhet a hét végén Magyarországról Ausztrián keresztül megérkező menedékkérők száma.
Bajor belügyminiszter: elfogadhatatlan, hogy Németország egyedül viseli a terheket
Elfogadhatatlan, hogy Németország gyakorlatilag egyedül viseli az európai menekültválság terheit - mondta a bajor belügyminiszter vasárnap a Bild című lapnak. Joachim Herrmann hangsúlyozta: "nem lehet így viselkedni egymással Európában".
Hozzátette, hogy a súlyos aránytalanságra a berlini vezetésnek is fel kell hívnia az uniós partnerek figyelmét. "A szövetségi kormánynak végre nyíltan kell beszélnie" - mondta a bajor konzervatív CSU politikusa a Bild online kiadásában ismertetett nyilatkozatában, amelyben ismét bírálta Angela Merkel kancellár, a testvérpárt CDU elnökének döntését a Magyarországról indult menedékkérők beengedéséről.
"Elég erős, hogy a tartományokat nem tájékoztatták a döntés meghozatala előtt" - mondta a bajor belügyminiszter. A CDU/CSU pártszövetség és a koalíciós társ szociáldemokrata párt (SPD) vezetői vasárnap este megbeszélést kezdenek a menekültválság kezeléséről, a találkozó a CSU-s nyilatkozatok révén feszült hangulatban kezdődik.
Legolvasottabb
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok