A kamattartó döntés indoklásában az EKB megerősítette szándékát az eszközvásárlási program folytatására márciusban még havi 80 milliárd eurós kerettel, majd azt áprilistól az év végéig havi 60 milliárd euróra csökkentve.
A 2017 januári kamattartó döntést követően Mario Draghi az EKB elnöke hangsúlyozta, hogy az EKB az erősödő euróövezeti inflációs nyomás mellett is szükségesnek tartja a nulla-közeli kamatszint fenntartását a gazdasági aktivitás élénkítése érdekében.
Az EKB tavaly decemberi kamatdöntő ülésen jelentette be, hogy az APP (Asset Purchase Programme) eszközvásárlási program eredetileg 2017 márciusi lejáratát 2017 decemberéig, vagy szükség esetén tovább is meghosszabbítják - írja az MTI.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető