A demokrata párti Barack Obama 2016 júliusában hozott rendelkezést arról, hogy a hírszerzés vezetőjének is minden évben pontos jelentést kell készítenie a Fehér Ház számára arról, hogy a terrorista célpontok elleni támadásai hány civil áldozatot követeltek a háborús övezeteken kívül.
Donald Trump ezt a rendelkezést vonta vissza. A védelmi minisztériumnak (Pentagon) viszont továbbra is kötelező éves összefoglalót készítenie az általa végrehajtott dróntámadások civil áldozatairól - közölte az MTI.
Kapcsolódó
Különböző emberi jogi csoportok azonnal felemelték szavukat a döntés ellen. Úgy vélik ugyanis, hogy ez szűkíti az átláthatóságot. A Human Rights First nevű emberi jogi csoport jogi tanácsadója, Rita Siemion nyilatkozatban bírálta az elnököt. Mint mondta, a döntésre nem volt szükség, részben azért, mert árt az átláthatóságnak, de főként azért, mert lehetőséget teremt a drónok kevésbé felelősségteljes alkalmazására.
A CIA 2001 óta elsődleges szerepet játszik az Egyesült Államok terrorizmus ellen folytatott harcában, és - a Pentagonhoz hasonlóan - egyre nagyobb mértékben használ drónokat, azaz pilóta nélküli repülőgépeket Afganisztánban, Pakisztánban, Jemenben vagy másutt, ahol terrorista célpontokat támad. A dróntámadásoknak viszont egyre több civil esik áldozatául. Barack Obama elnök ennek próbált gátat vetni azzal, hogy a CIA-nak is előírta a jelentéstételi kötelezettséget.
Elemzők szerint e döntésével Trump elnök nagyobb mozgásteret kíván adni a CIA-nak, amelyre egyre jobban támaszkodik.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető