Majdnem kétszáz gyógyszer szerepel már az Európai Gyógyszerügynökség által fokozottan ellenőrzött készítmények között, amelyeket 2013 szeptembere óta - egy EU-s előírásnak megfelelően - csúcsára állított fekete háromszöggel jelölnek - írja a Vg.hu.
Az érintett szerek listája - pdf-formátumban, angol nyelven - itt érhető el., az Országos Gyógyszerészeti Intézet vonatkozó tájékoztatója pedig itt.
A szóban forgó szereket vagy azért figyelik fokozottabban, mert hatóanyaguk még újnak számít - 2011. január 1. után engedélyezték -, vagy azért, mert korlátozott adat áll rendelkezésre a hosszú távú használatukra vonatkozóan. A gyógyszerhatóságok akkor engedélyeznek egy gyógyszert, ha a klinikai vizsgálatok eredményei szerint az alkalmazásából származó előny meghaladja a kockázatokat. A klinikai vizsgálatokban azonban csak viszonylag kevés beteg vesz részt, korlátozott ideig, és a betegeket alapos körültekintéssel választják ki. A valóságban azonban sokkal többen használják a gyógyszereket, olyanok is, akik egyéb betegségekben is szenvedhetnek, illetve más gyógyszereket is szedhetnek. Előfordulhat, hogy néhány kevésbé gyakori mellékhatás csak gyógyszer hosszabb távú és több betegnél való alkalmazás során jelentkezik.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!