A videón Zelenszkij megköszönte az Egyesült Államok támogatását, Pelosi pedig Ukrajnának a szabadságáért folytatott küzdelmét méltatta.
"Látogatásunkkal szeretnénk köszönetet mondani a szabadságért folytatott harcukért" - hangsúlyozta Pelosi. "Elkötelezettségünk mindaddig folyamatos, míg véget nem ér a küzdelem" - tette hozzá, megjegyezve, hogy az ukránok mindenkiért harcolnak.
Pelosi a legmagasabb rangú amerikai politikus, aki az ukrajnai háború február 24-ei kezdete óta felkereste az országot. Egy kongresszusi képviselőkből álló küldöttséggel érkezett előre be nem jelentett látogatásra Kijevbe, amelynek Barbara Lee, Jason Crow, Jim McGovern, Adam Schiff, Gregory Meeks és Bill Keating is tagja volt - írja a hvg.hu az MTI-re hivatkozva.
Washington a háború kezdete óta több mint 3,7 milliárd dollár értékben ígért és szállított fegyvereket és lőszereket Ukrajnának. Joe Biden amerikai elnök korábban bejelentette: szeretné, ha az Egyesült Államok további 33 milliárd dollárral támogatná Kijevet. Ennek nagy része katonai segély formájában érkezhet meg az országba.
Eközben az ukrán hadsereg főparancsnoksága a legfrissebb harci jelentésében azt írta: az orosz csapatok célja, hogy elfoglalják a dél-ukrajnai Herszon régió teljes területét, megteremtve a feltételeket Mikolajiv és Krivij Rih megtámadásához.
Az oroszok légicsapásokat és tüzérségi támadásokat hajtottak végre Harkiv régió ellen, és támadó műveleteket kísérletek meg Izjum irányába. A Donyec-medencében, az ukrán felügyelet alatt álló területeket a szakadár oroszbarát térségektől elválasztó vonal mentén is folytatódtak az összecsapások - írja a portál.
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából