Az egyiptomi jegybank elnöke közölte, hogy a kötvényeket értékesítő három állami bank és az egyiptomi posta bevétele egy milliárddal meghaladja az eredetileg célként kitűzött 60 milliárd egyiptomi fontot (2300 milliárd forint).
Az egyiptomiak az értékpapír kibocsátásának első napjától kezdve óriási érdeklődést mutattak az ország gyengélkedő gazdasági helyzetéből kiutat ígérő projekt iránt, amiben a hazafias indítékok mellett a kedvező anyagi feltételek is közrejátszhattak. Az ötéves futamidejű kötvények tizenkét százalékos kamatot hoznak negyedévenkénti osztalékfizetéssel, s csak egyiptomiak jogosultak a befektetésre, tekintettel a Szuezi-csatorna nemzeti jelentőségére.
A jegybank elnöke, Hisám Rámez az an-Nahár hírtévének úgy nyilatkozott, hogy részben a befektetni vágyó, külföldön élő honfitársaknak köszönhetően az egyiptomi bankok több mint 2 milliárd dollárt váltottak át egyiptomi pénznembe.
Hivatalos források szerint az évi bevétel, amely jelenleg 35,7 milliárd egyiptomi font (közel 1200 milliárd forint) tíz éven belül elérné a 96,5 milliárdot.
A 145 évvel ezelőtt épített csatornát egy 35 kilométeres szakaszon kiszélesítik, egy további részét pedig egy ugyancsak 35 kilométer hosszú párhuzamos meder kiásásával tehermentesítik. Hat alagút is épül, amelyek az új vízi út két partját kötik össze. Az augusztus elején megkezdett munkálatok befejezésére Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök egy évet adott a kivitelezőknek.
A fejlesztés második szakaszában több új kikötőt, valamint nemzetközi ipari és logisztikai központot is létrehoznának a továbbiakban a régi csatorna mentén.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező