Csoma Mózes emlékeztetett arra, hogy van egy függőben lévő ügy Észak-Korea és az Egyesült Államok között: három amerikai állampolgárt még fogva tartanak Észak-Koreában. Mindhárman dél-koreai származásúak - idézi az MTI.
A szakértő szerint küszöbön áll a szabadon bocsátásuk; a dél-koreaiaknak annyit sikerült megtudniuk, hogy a három ember már nem ott van, ahol előzőleg fogva tartották őket, hanem Phenjan külvárosában szállodai körülmények között várják, hogy távozhassanak.
Olyan jellegű "show-elemekre" lehet számítani, mint hogy esetleg Donald Trump majd kézen fogva átlép velük a határvonalon - mondta Csoma Mózes, aki szerint ezzel azt jelezné az amerikai elnök, hogy ő hozta ki a fogságból a három embert.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre